1xbolt.blogspot.com - Kalota Béla "Eltűntek" című fotósorozata kis boltok, üzletek portál-portrékörképén rögzíti a város átalakuló arculatát, a rendszerváltás előtti kiskereskedelmi üzletláncok lassan változó, több nemzedék vizuális kultúráját meghatározó tipográfiáját, logóit, színeit, ahogy még töredékesen jelenünk részei, s ideig-óráig megtűrve egyszerivé esetlegesednek. Ebben a blogban közreadjuk és bővítjük a gyűjteményt, keressük és rendszerezzük a fennmaradt apró boltokat, mielőtt egy közeli üzletközpont és a változó fogyasztói igények között létjogosultságukat vesztik, s profilt, arculatot váltanak. ELTE BTK IKI KT & iNapló / 2010-

2010. december 21., kedd

Dohánybolt

Az interneten keresgélve másodperc tört része alatt elmélyedhetünk a dohány teremtéstörténetében, ezerféle felhasználási módjának részletes leírásában, olvashatunk használóinak, ellenzőinek lélekbúvárkodásáról. Azonban mindezen tényezők mellett elsüllyed terjesztésének histográfiája, melyből tájékozódhatnánk milyen keretek között is árulták e nemes szert. Általam relevánsabbnak ítélt források felhasználásával próbálom bemutatni az aktuális és korai viszonyokat, amelyekből megtudhatunk egyet, s mást a dohányboltok magyarországi kialakulásáról. Hogy másként is indíthatnám beszámolómat, mint hol volt, hol nem volt, egyszer talán volt egy bolt, ahol dohányt árultak…

Catalinaria Nuduca, egy ártatlan dísznövény

A dohány (régies nevén tubák) a Nicotiana tabacum nevű növényből készül. Hosszú szárítási, keverési folyamat során nyeri el végleges alakját, amely lehet bagó, cigaretta, pipadohány, snüssz, szivar, szivarka, tubák. Újabban, főleg fiatalok körében vízipipaként is teret hódít. A sokszínű feldolgozás mutatja az igény mértékét erre a bódító hatással rendelkező, felfedezésének korában csoda-, gyógynövénynek kikiáltott szerre. A modernkor azonban felismerte pszichoszomatikus addikció kiváltására való képességét, valamint még ezernyi káros hatását, amely által szenvedélykeltő narkotikumként könyvelték el, követőinek aránya azonban megállíthatatlanul nő.

„A dohány ma már egy oly szükségbeli luxus czikk, melyet a fejedelemtől a koldusig – csekély kivétellel – mindenki élvez. A dohány az emberiség önkéntes adója.”
Vas Gereben: Nem ér ez a világ egy pipa dohányt

Kolumbusztól Kossuthig
A dohányt ajándékba kaptuk az őslakos indiánoktól, az Újvilág meghódításakor. A XV. század közepétől indult világkörüli útja, egyházi kiátkozás ellenére behálózta Európát, halálbüntetés terhe mellett megfertőzte a Balkánt, s a legtovább ellenálló Ázsiát is. Kis hazánkban a török hódoltság idején terjedt el, mely információ magában azért érdekes, mert Konstancinápolyban tiltottnak minősült használata, így nálunk is halálbüntetés járt termesztéséért, ezért a korai időszakban inkább Erdély volt a fő ültetvényező.
A tiltó lépéseknek a XVI. századig kevés közük volt a dohány kereskedelmi forgalomba hozatalához, az úri kedvtelésre készült szer termesztését (ami automatikusan a fogyasztást is magába foglalta), mai
szófordulattal élve, sznobság miatt korlátozták. Korabeli terjesztése honorárium alapon működött, főleg gyógyszerészek portékájuk részeként ajánlgatták az udvarokban, vagy épp nemesek ajándékozták egymás között. A parasztok száma, kik megtermelték maguk számára, elenyésző volt, tekintve a körülményes művelését és a rá vonatkozó szigorításokat. Akadtak még országjáró purdéjukból árusító vándorárusok, sarlatánok, javasasszonyok, kik a hétszilvafás nemességtől szerezték be a növényt, melyet priváti feldolgozás után a köznép számára aranyárban vesztegettek. A XVII. században szélesebb körben elérhetővé vált, a gyógyszerészetek palettájának keresett szereként. (Szándékosan nem használom a patika szót, erre később részletesen kitérek.) Ezeket a gyógykereskedéseket nevezhetjük akár pre-dohányboltoknak, bár nem eme növény terjesztése tartozott kizárólagosan profiljukba, mégis innentől számítva került be a hivatalosnak titulálható kereskedelmi szektorba. Ha hihetünk a legendáknak, a kereslet növekedését váltotta ki ama orvostudományi megfigyelés, miszerint több dohányzó élte túl a korabeli pestisjárványokat, valamint még az a felvetés, hogy katonák számára, a háború okozta stresszcsökkentésére is kiváló a dohány, főként füstölgő felhasználási formájában.
Hazánk lakosaiban későn tudatosult a dohány kereskedelmi haszna, ennek részben az volt az oka, hogy kereskedelmünk és gazdaságunk szorosan összefüggött az osztrák viszonyokkal, így például 1784-ig, az erdélyi parasztfelkelésig bérbe adtunk dohánytermesztési jogunkat, ezt követően pedig dohánybeváltók üzemeltek, szintén osztrák fennhatóság alatt. Csak termelőkként tevékenykedtünk a dohánymanufaktúrában, a haszon legnagyobb részét Ausztria fölözte le. Pesten császári és királyi Appalto néven, több beváltó hivatalt állítottak föl, mely kereskedő szervezet az ország több városában, több termesztővel szerződésre lépett, sokaknak pénzt előlegezett, ez úton nagyban elősegítette a dohánytermelés kiterjesztését, amely részben minőségromlást is eredményezett. Az Appaltot Széchényi harmincadnak nevezette, hiszen a bécsi udvari kamara kegyeiben álló kereskedőszervezet kevesebb, mint harmadrésznyi árért vásárolta fel a dohányt a termesztőktől. Ennek következményéről a Magyar nemzet történetében olvashatunk egy részt: „…Magyarországnak jóformán összes dohányterményét beváltotta, minden vevőt kiszoritott a piaczról, az árakat maga határozta meg, a dohányt tetszése szerint osztályozta, szóval megteremtette a monopoliumot.”
Hazánkból, az Abaldo engedélye nélkül dohányt külföldre vinni, vagy egyéb módon trafikolni vele nem volt szabad, ezzel bírták rá a termelőket, hogy az osztrákok olcsón szerezhessék be a dohányt minden vidékéről. Kétfajta árusítás ismeretes a korban, az általánosabbnak nevezhető belföldi kereskedések, ők voltak kincstári dohánytermelők, valamint a pénzügyi hatóságok által kiadott papírral (kiviteli dohánykereskedők export-engedélye) rendelkező, kizárólag kiviteli dohányt termelők. Utóbbiak saját termelésű dohányukat mintegy kiegészítve felvásárolták a külföldi áruengedéllyel nem rendelkező termelők megmaradt dohányát, s ezt exportálták. A bécsi bürokrácia annyira megnehezítette a kivitelt, sokaknak elment a kedve és inkább lemondtak a nagyobb nyereség reményéről. A szabad-levél oltalma, amely kikerülte a vámolást, az Abaldótól, jelentős lefizetések árán volt beszerezhető, ám még ez is szabályozta a kivihető mennyiséget, sőt az útirány is mindig szigorúan meg volt szabva, az attól való eltérés büntetendő cselekménynek minősült. Akadt még egy kategória, a kizárólag saját fogyasztásra termelő, 20 négyszögölnyi területet művelő gazdák, akik kereskedelmi viszonylatban jelentéktelennek bizonyultak. A termelők kereskedési lehetőségek híján különféle felhasználási módokat kerestek, így a dohányt felhasználták festék készítésére, a leszedett levelek után maradt kórót állatok, például birkák etetésére, valamint fa szegény helyeken tüzelőanyagként használták.



A XVIII. században magyar dohánykereskedelemről hellyel-közzel beszélhetünk, hogy mégis pontosan hol, milyen építményekben terjesztették portékájukat a kereskedők, erre válaszként csak feltételezett, úgymond másodlagos információk szolgálnak. A XVII-XIX. század között a városokban háromféle eladásra szolgáló építményt különböztettek meg a néprajzkutatók, a legelterjedtebb a piac, amely akárhol felverhető sátrak csoportjából állt, főleg vásárok keretében volt jellemző, nagy valószínűséggel ilyen vásárokra szállították ki árujukat piacolni az engedéllyel rendelkező termesztők. A második épület, a portéka használókhoz való biztos eljutását biztosító bolt volt, amely kőből épült, azaz boltozott, utcára nyíló, állandó építmény, melyben hivatásos kereskedők árulták portékájukat. A harmadik valószínűleg dohányt árusító építmény a piacokon, ritkábban a saját telken épített, egy helyiségből álló házacska, azaz a patika melyben különböző árukat lehetett vásárolni, köztük talán még dohányt is. Korábban szándékosan nem említettem a gyógyszertárakat patikaként, ugyanis magyarországi fogalmát tekintve az adott korban más funkciójú boltszerű építményt takart. A témához kapcsolódóan, érdekes etimológiai vonzat a trafik szó kialakulása, Mint az mindenki számára ismeretes, a trafikok modernkori értelmezésben, fő profiljuk szerint dohányáru cikkeket árusító kisboltok, azonban az 1800-as évek végén a trafik kifejezést még midig úgy ismerik és használják, hogy az a kereskedelmi forma, amely főként az egyeduralmi, monopoláris gazdaságra utal.
Az Appalto (Abaldo, apaltó a források sokszínűsége szerint) 1835-ben még üzemelt, kereskedelemben állt az országgal, ám mivel állandósult az országgyűléseken ellene felszólalók száma, ezért visszavonták különleges jogait, kedvezmények nélkül nem bizonyult életképesnek az osztrák vállalkozás. Csekély ideig, pontosan 1851-ig a dohánymonopólium bevezetéséig a termelőktől való közvetlen dohánybeváltás lépett életbe, amely főként külföldi kivitelre és terjesztésre korlátozódott. I. Ferenc József császár vezettette be a Magyar Királyi Dohányjövedéket, amely közel sem vetette vissza a termelést, csak a magyarországi haszon mértékét. A dohány-egyeduralmiságban az állam, azaz az osztrák hivatal dohánytermelési engedélyt szolgáltatott, ám a termelőknek be kellett szolgáltatniuk összes termésüket, az utolsó levélig. Ezt nevezték akkortájt „dohányát utolsó clarissba sorozzák”-nak. Sokan próbálták kijátszani a rendszert, korábban már említettem, hogy a dohánykereskedők megegyeztek a dohánytermelőkkel, dohány termesztés mellett más monopollal nem rendelkező dohánytermesztők áruját is felvásárolják, és azt szállítmányozzák külföldre, ez is egyfajta kiskapunak minősült.1869-1884 között különféle értekezések születtek, amelyek a dohánymonopólium eltörlését, jelentős megváltoztatását firtatták. S bár az 1968-69-es országgyűlésen Magyarország függetlenítette dohány-egyedáruságát, s elvileg részesedett saját dohánytermelésének jövedelméből, gyakorlatban a helyzet vajmi keveset javult.
A feldolgozott dohányáru fogyasztókhoz való eljuttatásáról az 1986-os évi Ezredéves Országos Kiállítás Dohányjövedéki Pavilonjáról szóló tájékoztató számol be. Mely ismertető szerint a jövedéki árjegyzékben foglalt gyártmányok árusítását az erre jogosított magányszemélyek, mint a „kincstárnak ideiglenesen fogadott bizományosai” közvetítik a portékát, ők az úgynevezett nagybani árusok, a kisárusok és a különlegességi árusok. A nagyárusokat, más néven az eladás közvetítőket a kincstári dohányáruraktárak látják el, melyekhez a gyártmányokat a dohánygyárakból szállították. A nagybani árusok tőzsdíjat élveznek, a gyártmányokat a hozzájuk beosztott kisárusoknak szolgáltatják ki. A tőzsdíj nem fed mást, az árukat raktárban, azaz tőzsérekben tárolják, amelyet kisebb tőzsérekre osztanak szét, minden szétosztásnál haszon illeti meg a főbb tőzsér üzemeltetőt. A legfőbb tőzsér, fő-áruelosztó, a Budapesti Magyar Királyi Dohányjövedéki Központ volt, amely a Magyar Dohánykereskedelmi Részvénytársaság fennhatósága alatt állt, 1892-ben alakult a pénzügyminiszteri magyar dohányjövedék, valamint az addigi dohánykivitel nagykereskedő cégek társulásával. A kisárusok szolgáltatják közvetlenül a gyártmányokat, haszon fejében a fogyasztóknak. Hasznuk a különbözet, amely a megállapított nagy- és kicsibeni eladási árak között van, ez átlagosan 10%-ként volt megszabva. Voltak még különlegességi árusok, akiknek jövedelme kizárólagosan csak az engedély-okmányban meghatározott dohánycikk fajtának eladási díjából származott. Viszonyításképp nagybani árusok száma 1894-ben 426, a kicsiké 48.952, egy nagyárusra 40ezer ember jutott, míg kisárusra 357 fő. A különlegességi árusok száma 121 volt. A dohánytermékek ára olcsó (2 alatt), középdrága (2-5 között) és drága (5-10 között) kategóriába volt sorolható, természetesen az árak kilónként értendőek. A gyakorlati árusításról a fentebbi tényeken kívül, hogy milyen formában valósult meg (értek itt boltolást, trafikolást, piacolást), még töredékes információnk sincs. Használhatóak forrásként az írók, költők művei, de ők is csak az 1920-as évek után, s csupán említés szintjén foglalkoztak a témával.
Az első világháború alatt egy jelentős fordulópont következett be a dohányiparban, a felmerülő élelmiszer kereslet hatására sok gazda a könnyebb gabonatermelés felé fordult. Ám a fellendülő kereskedelmi igény hatására próbáltak felülkerekedni a hiányon, új gyárak sora nyitotta meg kapuit, 1915-re már 22 működött. Korábban problémát jelentett dohányárunk külföldre vitele, sőt elképzelhetetlen volt, hogy külföldi termékek jelenjenek meg a magyar piacon, erről osztrák rendeletek gondoskodtak, azonban 1928-tól a külföldi behozatal is szerepet kapott, az elsődleges importőr Egyiptom volt, ám ezeket a cigarettákat (Camel, Dunhill, Malboro) az itthoniakhoz képest irreálisan magas áron adták. Viszonyítás, egy 20 darabos Symphonia került 56 fillérbe, míg az ugyanilyen kiszerelésű Malboro pedig 3 pengő 75 fillér volt. Azt viszont sose gondolták volna, hogy 1945 után, még a hatvanezer milpengős árat is eléri majd egy doboz cigaretta.
A dohányáruk mértékének növekedése a piac fellendülését okozta, rengeteg új terjesztő jelent meg, s választotta a nagyobb nyereség reményében a dohányárus szakmát. 1929-ben a pénzügyminisztérium megtiltotta a trafikengedélyek kiadását, mert az elhatalmasodott dohányárusítási mámor következtében, egyes trafikok még a házbérre valót sem tudták megkeresni. A XX. századbeli dohányárusítás mikéntjéről kevés releváns információ lelhető fel, de egy “A dohányárudák és dohányelosztók állami kezelésbe vétele.”-ről szóló 1934. november 28-án kelt Országgyűlési naplóban Dr. Imrédy Béla, magyar királyi pénzügyminiszter, a hálózat jelentős átalakításáról beszélt. A korábbi dohányáruda beszámoló jóvoltából nem csak a “trafikengedélyek revíziójába” nyerhetünk betekintést, hanem az előtte fennálló kereskedelmi helyzetről is képet kapunk. A korábbi kereskedelmi szervezet dohánygyártmányok nagybani kereskedőire és kiselosztóira, dohánykisárudai árusítókra, valamint az üzérkedők csoportjára bomlott. A 34-es változtatás után, Imrédy, ahogy maga nevezi “megtakarítások elérése végett”, megszűntetésre került a főváros minden dohánynagyárudája. Bizományi dohányelosztók jöttek létre (szám szerint 38), amelyek alkalmazásában 25-35 fő dohánykisárus állt. Minden elosztót a budapesti központi dohányáruraktár látta el bizományi áruval és a megrendelt árut költségmentesen helybe is szállították, mely lépés akkoriban 50%-al több állami hasznot hozott, hiszen a megrendelt áru értékének ¼ része az elosztók bizományi díja volt.
Ettől függetlenül 1943-ban, ahogy a korabeli távbeszélő névsorok mutatják, még mindig jó biznisznek tartották a dohányárusítás. Országosan három dohánynagyárudát, tizennégy dohányelosztót és négy és fél oldalon legalább ezer dohánykisárudát találhatunk.
Kiemelve egy régiót, célszerűen munkás területet, Pesterzsébeten 1943 januárjában kilenc személy foglalkozott dohánytermék eladásával, amely egy kerületben, a korabeli viszonyokat figyelembe véve, igazán jelentős volt. A statisztikákat szemlélve nem is csodálkozunk, hogy a dohány képes korrekt megélhetést is biztosítani: “1882-ben már 19 millió, egy év múlva 38 millió cigarettát gyártottak az országban. 1889-ben közel félmilliárd, 1894-ben csaknem 700 millió cigarettát füstölt el az ország. 1927-ben „csak” 2 milliárd darab fogyott, mert ebben az időben kezdtek megjelenni a dohányzás ártalmairól szóló iratok. 1952-ben 8 milliárd, 1958-ban 15 milliárd, 1967-ben 20 milliárd, 1974-ben 25 milliárd szál volt az éves fogyasztás. A felmérések szerint 1998-ben 30 milliárd cigaretta hamvadt el.”
A Második világháború után jelentős változások mentek végbe a dohányiparban. A cigaretta élvezeti cikk szerepe háttérbe szorult, az emberek csak a mindennapi szokás miatt fogyasztották, ezt jól prezentálja a cigarettás dobozok mívességének megszűnése. A színes plakátokat bezúzták, a külföldi cigaretták behozatala végleg megszűnt. Kevesebb íz, kevesebb forma került forgalomba, szegényebb lett a dohány piac.

“Hamvadó cigarettavég ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el.”
Karády Katalin: Hamvadó cigarettavég

A kereslet a jelentős minőségromlás ellenére sem csökkent, 1950-ben a Lágymányosi Dohánygyár próbált eleget tenni a felgyülemlő igényeknek és bevezette 5 éves tervét. “Az ötéves terv eredményeképpen hazánk agráripari országból ipari-agrár országgá lesz, tehát olyan országgá, amelynek gazdaságában az ipar súlya a döntő, és amelynek ugyanakkor fejlett, korszerű mezőgazdasága van.” A cél minőségi dohánylevélből olcsó cigarettát készíteni, kérdéses, hogy sikerült-e. 1957-ben az Egri Dohánygyár is akcióba lépett. “Teljes üzemmel, 3 műszakban készül a Munkás, Kossuth, Öt éves terv szivarka. Az Egri Dohánygyárban naponta 5 és félmillió cigaretta készül. A kiürült raktárak még ebben a hónapban feltöltődnek, és ismét korlátozás nélkül kaphatók majd a kedvenc füstölnivalók.” A dohánygyárak ebből is látszik, hogy meglehetősen sokat alapoztak a függőség kialakultságára, valamint kialakítására is!

“A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem.”
Mark Twain

A szocializmus időszakában szokás volt egy-egy jelesebb eseményt alkalmi cigarettákkal megünnepelni (pl. Erdély visszacsatolása), de részben a termelés megnövekedésének következményében, valamint a reklám lehetőség felismerésének köszönhetően olyannyira elharapódzott a helyzet a hazai piacon, hogy akár kérésre saját cigarettát állítottak elő társaságok, cégek számára, ilyen volt az Országos Kaszinó és a Magyar Nemzeti Bank saját rendelésű cigarettája, de még akár színházak is készíttethettek saját szlogennel “Cigivel a színház is jobb!”.
A dohány így behálózta Magyarországot, jelen volt a családok mindennapi életében, ahogy azt egy 1956-os MTI felmérés is mutatja. A felmérés nevezhető általánosnak is, hiszen minden magyar családban legalább egy személy aktív dohányos volt. A nagyapám is a Kossutot szívta, s talán nevezhető családi örökségnek, mert mind a három nagybátyám tovább vitte jó szokását, csak Symphoniával. "Bitang erős cigaretta volt...", ahogy édesanyám szokta mondani. A Kossuth cigaretta érdekessége, hogy 1960-ban megújították egy kevéskét, Ezüst Kossuth néven került forgalomba, szintén 50 fajta dohányból készítették, az újonnan bevezetésre került gömbölyű formába több dohány fért. 25-ről 20-ra csökkent a doboz tartalma, ára pedig 2 forint 80 fillére nőt. A korabeli dohányosokban pedig megfogalmazódott a kérdés “A rossz hír, minősége nem javult, de az ára magasabb lett. Lehetne jobb és olcsóbb?”, ettől függetlenül az ezredfordulóig rendületlenül kitartott a hazai piacon.

Modern korok meséje, a bolt
A magyarországi dohánytermelésnek különféle fázisai vannak, melyek termékértékesítési szerződésekhez kötöttek, így a régi korokkal ellentétben más integrációs csomópontok foglalkoznak a dohányalapanyag termeléssel (agrárkultúra), a fermentálással,
azaz az elsődleges feldolgozással, így a növény szárításával, levelek vágásával, magával a termékek előállításával (ipari fázis), mint dohányfajták keverése, termékfajta megformálása, valamint a dohánytermék kereskedelmével. A felvásárlási árakat a fermentálók és a Dohány Terméktanács termelői együttesen határozzák meg fajta és minőség szerint. Ettől eltér a kereskedelmi ár, amelyet a használók adnak ki a termékekért. A dohánykereskedelemnek is több fázisa van, beszélhetünk kis-, nagy- és külkereskedelemről. Belkereskedelmünk kétlépcsős, ez azt takarja, hogy a gyártótól a nagykereskedőkhöz, aki szétosztja majd a kiskereskedők között a portékát, s rajtuk keresztül jut el a fogyasztókhoz a termék.
A kiskereskedelmi értékesítésben vállalnak szerepet a boltok, jelenkori viszonylatban több boltfajta rendelkezik dohányáruval, ellentétben a XX. századdal, amelyben kizárólagosan a trafikok profilja volt az árusítás. Egy átlagos üzletnek, boltnak ma már alapszükséglete, hogy rendelkezzen dohányáru cikkekkel. Akár a sarki vegyes közértben is megvehetjük kedvenc márkánkat, a megszokott ízesítésben, intenzitásban, csomagolásban, méretben. A dohányárusítás manapság nem fizető szakma, a folyamatos adóztatás miatt nem engedhetik meg a nagykereskedők, hogy jelentősebb áreltérés alakuljon ki. A maximum haszon egy doboz cigaretta eladásával 10 forint a kiskereskedőknek, így kevés olyan bolt található Magyarországon, amely kizárólagosan csak dohánytermékek árusításával foglalkozik. Igaz akad néhány, a vásárlási szféra peremterületén leledző, hagyományokhoz ragaszkodó trafik, ahol, ha változatosabb termék kavalkádra tartunk igényt, kielégíthetjük szükségleteinket. Ezek a speciális trafikok nemcsak dohány portékájukat kínálják, hanem a dohányzáshoz kapcsolódó árucikkekkel töltik fel polcaikat a bevétel növelése érdekében, dohányzási kellékeket, kiegészítőket, dísztárgyakat, esetleg hírlapokat, édességet árulnak. Jelen pillanatban a dohányárusítás nincs helyhez kötve, akárki terjesztővé válhat, azonban jelentéktelen a haszon a kiskereskedők által felvásárolt cikkek és az eladott áru között. Ezért sokan foglalkoznak csempészáru terjesztésével, az árkülönbség azonban kevésnek bizonyul, ha szerencsénk van, akkor is csak száz forinttal olcsóbban szerezhetjük be napi adagunkat, természetesen sok esetben az ár a minőség rovására megy. Néhány évvel ezelőtt a Határ úton még csak filterből (szűrő) álló csempész cigarettát árultak.
Az interneten keresgélve több pesti és vidéki trafikra akadunk, nem csak portékájuk hirdetik, betekintést engednek történetükbe, ilyen például a Pécsett található Dohány Trafik. Akadnak gyűjtőoldalak is, nem lap.hu típusúak, amelyek leírást adnak dohányáru üzletekről, ezek lehetnek véleményező, vagy technikai oldalról megközelítő írások. A modern kor hozománya még, akár internetről is rendelhetünk szívogatni valót, vagy épp cigaretta pótlékot.
Több honlap foglalkozik e-cigarettákkal, vannak, akik alternatív megoldást látnak benne, amely felváltja a cigaretta által kiváltott függőséget. Hogy mennyire is egészséges pótcselekvésként való alkalmazása, arról megoszlanak a vélemények, az Országos Tiszti Főorvos, valamint az Országos Gyógyszerészeti Intézet káros oldalára helyezi a hangsúly. E-cigire 2006-ban bukkanhattunk először a magyar, főleg internetes piacon, azóta pedig karrierje, bár hatása klinikailag nem bizonyított, felfelé ível. Működési alapelve a patronban található folyékony nikotin porlasztásán alapszik, mely egy beépített akkumulátor segítségével megy végbe. Az e-cigaretta nem csak küllemére hasonlít igazi testvéréhez, füsteregető képességét, valamint kellemesnek titulált 50-60°C-os égő hőmérsékletét is szimulálja. Ezen tulajdonságok, valamint külcsíne teszik igazán vonzóvá a leszokó félben lévő használók körében. Az elektromos cigaretta elviekben nem tartalmazza azokat a káros anyagokat, amelyek miatt érdemes felhagyni a dohányzással, gyakorlati vonatkozásban azonban a nikotin az egyik alkotó eleme, amely a legnagyobb mértékben a függőség okozója, esetünkben pedig szinten tartója. Bár a fogyasztók állítása szerint nem feltétlenül a nikotinfüggőség miatt nem sikerül letenniük, sokszor a mellékcselekvésekre nagyobb hangsúly helyeződik. Mindenki döntse el maga, hogy kíván-e élni vele, vagy nélküle, esetleg ellene, vagy épp nyugodtan ossza meg tapasztalatát, hogyan tehetné könnyebbé önmaga és mások életét.


Füstivászat felsőfokon
Napjainkban a dohányzás megannyi válfaja kitűnően megél, majdhogynem szimbiózisban egymás mellett. A szárított dohányból készült dohánytermékek különféle feldolgozási, használati módokban kerülnek a boltok polcaira, így manapság bagót rághatunk, cigarettára gyújthatunk, pipadohányt tömhetünk, snüssz szipkázhatunk, szivart pöfékelhetünk, vagy szivarkázhatunk és még tubákolhatunk is.
A dohányzás legelső ismert formája a pipázás volt, amely mind a mai napig fondorlatos mesterség, de aki egyszer ráérez ízére, mindig hálásan emlékszik vissza rá.


"Asszony mellett jó a pipa, különösen, ha jól szelel a szára,

Este, hogyha hazamegyek, rágyújtok a hosszúszárú pipára,


Magam is jó pipa vagyok, én a pipát szeretem.


Esztendőre, ha fiam lesz, azt is ilyen jó pipára nevelem."

A pipázás végtermékeként megülepedő “zsíros dohányt” a szegényebb, valamint tűz használatától eltiltott munkásréteg (huszárok, hajósok, bányászok) a végső felhasználásig nyújtották, az így keletkezett maradékból rágcsálva nyerték ki a nikotint. Nyállal keveredve sötétszínű nedv keletkezik, amelyet lenyeltek, vagy kiköptek. Érdekes etimológiai vonzat, hogy angolul a bagót chew-nak ejtik, jelentése rág, amiből a magyar nyelvben a csúlni kifejezés honosodott meg. A köpés, azaz csúlás végterméke pedig a köpet.
További dohányfüst mentes élvezetet nyújt a tubák is, amely felhasználási formát a dohányt szállító tengerészek fedezték fel. Megfigyelték, hogy az áru rakodása közben a felszálló por belélegzésekor tüsszögniük kell, s ez a megkönnyebbülés érzetét keltette bennük. Régebben a nátha gyógykezeléseként is számon tartották. A tubákolás egyik fajtája a snüssz, vagy snussz, snus, kinek, ahogy tetszik. Szintén orron keresztül szipkázzák fel, de a fogínyre való rákenése is ugyan azt az illanó hatást kelti.

Széchenyi István szorgalmazta a szivarozás terjesztését kis hazánkban, véleménye szerint ez a dohányzás kevésbé ártalmas formája, ugyanis a füstöt nem szabad letüdőzni, más módon pedig nem érintkezik hosszabb ideig testünkkel, ellentétben például a dohányrágcsálással. Olyan erős kulturális hatása volt, hogy Angliában, de még nálunk is külön szivar szobákat alakítottak ki a klubhelységekben. Mondhatjuk úgy is, hogy szivarozásunk, vagy épp nem szivarozásunk jelölte a társadalmi ranglétrán betöltött szerepünket. Elkészítése több rétegű, ahogy maga a gyártmány is, a legdrágább szivarokat még a mai napig kézzel sodorják. A szivar fedőlevélből, kötőlevélből és a fő tölteléklevélből áll.
A szivar kistestvérének is titulálható szivarka gyártását tekintve ugyanolyan eljárással készül, mint a szivar. Ellentétben ősével lehet szopókával (manapság szívókának hívjuk) is vásárolni, amely bizonyos mértékben felfogja a káros anyagokat. Mivel füstszűrő nélküli, ezért a cigarettánál ezerszer kártékonyabb. Viszont erősségének köszönhetően kevesebb fogyasztást tesz lehetővé.
A legelterjedtebb dohányzási forma a cigarettázás, amely Magyarországon 1865-től vált részesévé mindennapjainknak. Visszatekintve úgy tűnik szélesebb spektrumban válogathattunk volna a cigaretta fajták között, ez azonban csalóka érzet, ugyanis előszeretettel értékesítettek azonos portékát más nyomattal. Manapság nem csak eltérő ízek és intenzitások közül válogathatunk, külön cigaretta készül a hölgy és férfi fogyasztói rétegek számára. Vannak hosszabb cigaretták, keskenyebbek, karcsúsítottak, de még színezett füstszűrővel ellátott terméket is piacra dobtak, gondolván a női rúzs nyomának feltűnőségére.
A dohány-felhasználás szakterületi ágazataként fémjelzett hasist vagy marihuánát tartalmazó cigaretták (dzsoint), a kábítószerek világába tartoznak, használatuk, terjesztésük jogszabályba ütköző. Tévesen gondoljuk, ha azt feltételezzük, hogy ezek a rémek a modernkor szüleményei, városi legenda kering például a Lucky Strike nevének eredetéről, egyes állítások szerint minden századik (más pletykák szerint minden tizedik) szál egy dzsoint/joint volt, bár megerősítést nem találunk rá, ellenvetést se nagyon. Előállítását tekintve nagy mennyiségű marihuánás cigarettát kellett volna forgalomba állítaniuk, de száz az egyhez volt az esélye, hogy valaki a "szerencsés leletet" kihúzza.

“Egy szál füves cigaretta 40 szál hagyományos cigarettával ér fel. Ha egy szál hagyományos cigi 7 perccel rövidíti meg az életet, akkor egy füves kb. 4 és fél órával...”

A vízipipának napjainkban jelentős, újraéledt kultusza dívik, ám kevesen tudják, hogy akár tízszer károsabb lehet, mint a dohányzás - körülbelül egy órás vízipipázás 3-4 cigaretta elszívásának felel meg - főleg azok számára, akik hozzászoktak a letüdőzéséhez. A vízipipa dohányát morzsolt dohánylevelekből készítik, mézzel, aromával, cukorral és aszalt-szárított gyümölcsökkel fűszerezik és glicerinnel tartósítják, mely íze édeskés, enyhén mérgező.

6 másodperc 1 élet
Ha a világ különböző pontjai nem is egyaránt fejlettek, de mindenhol tisztában vannak a dohányzás káros hatásival. A statisztikák viszont elkeserítő adatokat produkálnak “...a férfiak nagyobb valószínűséggel dohányoznak, mint a nők, bár a kor előrehaladtával csökken a nemek közötti különbség. A szegények nagyobb valószínűséggel dohányoznak, mint
a gazdagok, és a fejlődő országokban valamint az átmeneti gazdasági rendszerekben élő emberek is többet füstölnek, mint a fejlett országok lakosai”. Ami viszont csodálkozásra készteti az embert, itthon 1927-ben [csak] 2 milliárd darab fogyott, mert ebben az időben kezdtek megjelenni a dohányzás ártalmairól szóló iratok.”, a kezdeti ijedelem azonban nem rettentette el eléggé a fogyasztókat ahhoz, hogy jelentősen meg is maradjon ez csökkent fogyasztási ráta, a mai helyzet pedig még elkeserítőbb. “A hazai cigarettaforgalom évi 20,1 milliárd szál cigarettára tehető (ezen értékben a feketepiaci, becsült részesedés nem szerepel). Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a világban 6 másodpercenként 1, naponta 13 500, évente pedig 4,9 millió ember hal meg a dohányzás következményeként. Hazai vonatkozásban 19 percenként 1, naponta 77, évente pedig 28 000 honfitársunk halála hozható összefüggésbe a dohányzással.”

Az elfüstölgő sorozatgyilkos
Minden egyes dohányzás alkalmával különféle káros, sőt mérgező anyagot, kátrányt, nikotint, szénmonoxidot, széndioxidot, nitrogén-dioxidot és benzapirént juttatunk szervezetünkbe. De a dohány feldolgozása során, így a cigaretta, szivar születésénél egyéb káros adalékanyagok is bekerülnek a rendszerbe, mint higany, ólom, hidrogén-cianid, a nitrogén-dioxidnak köszönhetően egyéb savak, sőt még egy csöppnyi arzén is rásegít a tökéletes élvezetre.


A kátrány, mint összetevő nincs jelen a dohányban, az égés során azonban jelentős mennyiség keletkezik. Egyetlen cigaretta akár két liter füstöt is eregethet magából. Mint tudjuk, a kátrány, vagy más néven szurok levegő nélküli hevítéskor keletkezik, így a dohányfüstből 70% rakódik le a tüdőben, ahol csaknem 10 év alatt 1kg is keletkezhet, amelynek hatására a tüdőnk kapacitása csökken, elszíneződik és törékennyé válik.
A nikotin, az alkaloidok közé tartozó szerves vegyület, nagy mennyiségben megtalálható a dohányban, kevesebben a paradicsomban és a burgonyában. Ezen példákat a mennyiség szimulálására hoztam, ugyanis ki hallott már olyanról, hogy valaki paradicsom mérgezésben hunyt el?! Igaz Oroszországban előfordultak már krumpli okozta, pontosabban annak egy felhasználási formája miatti balesetek, de önmagában egyik növény fogyasztása sem okoz olyan károkat, mint a dohány. Az “okosok” azzal érvelnek, hogy bár a dohány tartalmazza a legtöbb nikotint, egy cigarettára való önmagában nem tartalmaz elég méreganyagot a gyilkoláshoz. Egy szál cigarettában csak 0,1-1 mg van, a halálos dózis pedig 20-100 mg közé tehető. Akkor is tény, hogy a nikotin erős idegméreg. “...serkenti a szívműködést (megnő a vérnyomás és a pulzus), élénkíti az agyat és az izmokat, de amint ez a hatása elmúlik a túl nagy kihasználtság miatt fáradtság tünetei jelentkeznek … serkenti az adrenalin és a dopamintermelést, így az agy felpörög.” A függőség kialakulásához pedig elég akár néhány szál is, szervezetünk újabb és újabb adagok után vágyakozik majd, míg végül rádöbbenünk, hogy a napi egy doboz is vajmi kevés vágyunk kielégítésére. Ez részben kész anyagi csődöt is jelent a magyar családok számára a folyton dráguló árak miatt, amely részben tudatos visszaszorító politika, valamint sok kicsi sokra megy alapon a nikotint folytonos belélegzése is hozzájárul korai halálunkhoz.

“A dohányzás 7 perccel rövidíti meg minden ember életét, a szex 15 perccel hosszabbítja. Üzenjük minden dohányosnak: SZERETKEZZETEK AZ ÉLETETEKÉRT!”

A megnövekedett adrenalin mennyiség hatására a szervezetünknek több oxigénre lenne szüksége a megfelelő működéshez, ám a füsttel beszívott szénmonoxid szintén akadályozza a vérben való oxigénszállítást, így megnő a szívinfarktus esélye, valamint koncentrációs zavarok léphetnek föl. A széndioxid testünkre gyakorolt hatásai megegyeznek a szénmonoxidéval, szédülés, hányinger kerülget minket, nem kívánjunk a dohányt, ez utóbbi inkább csak a kezdő dohányosok számára frusztráló, a masszívan dohányzók pedig rendszerint túlteszik magukat a tüneteken.
Ezzel szemben a benzpirén, vagy benzapirén, kinek hogy tetszik, nem elégszik meg holmi rosszulléttel, genotoxikus anyag lévén erősen rákkeltő hatású. Meglepődik az ember, mikor tudatosul benne, hogy valójában nem is a cigarettájában lévő dohány gyilkolássza őt eszementül, hanem az a vékony papír hártya, amely összefogja azt.
A nitrogén-dioxid, bár alapvetően a levegőben is megtalálható, a légszennyezettségnek köszönhetően, ám egy dohányzás alkalmával nem csak általános légzésünk jóvoltából juttatjuk be a szervezetünkbe, de rá is segítünk a cigarettával is, pontosabban a nitrogén-oxid segít rá katalizátorként a mi cigarettázásunkra.
A dohánytermékek, főként a cigaretta és a szivar tehát minden roppantul egészséges dolgot tartalmaznak, mi szem-szájnak ingere lehet. Fogyasszák csak jó egészséggel, ahogy a magyar mondás is tarja!

Kampány a káros életmód ellen
Bár már a korai években, így 1876-ban is többen felemelték hangjukat a füstmentes élet mellett „Szájuk sarkából fityegő szivarka rudjaikkal grasszálnak az utcákon és végére érvén az alantas élvezetnek csak úgy elhajintják a füstölgő maradékot, amelytől tüzet fog az utca szemete. Ha a hatóság nem tudja megrendszabályozni e népség füstölését, állítsa vissza azt a helytartótanácsi rendeletet, mely szerint:
UTCÁN TILOS A DOHÁNYZÁS”, mind a mai napig nem jutottunk el addig a pontig, hogy jelentős változások, visszaszorítások menjenek végbe. Magyarországon csak a reklámkampányok és az “internetes ellenzék”, zöld harcosok módjára próbálják visszaszorítani a dohányzást. Kevés állami támogatásra számíthatnak, ellentétben például a franciákkal és az amerikaiakkal, akik sokkoló illusztrációs kampányt készülnek bevetni a cél érdekében.Kormányunk jelenleg pénzbírságokkal próbálja visszaszorítani a dohányzás elharapódzását kishazánkban. Ilyen például a Fővárosi Közgyűlés döntése, hogy tetemes összeg róható ki az aluljárókban, zárt helyeken történő dohányzásért. Az viszont kérdéses, hogy kik fogják felügyelni a dohányüst mentességet, jelenleg bár büntetik, vajmi kevés visszatartó erővel rendelkezik a parancs. Nem sokára azonban hozzánk is érkezik a felmentő sereg, méghozzá az Európai Unió személyében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése