Az autó (elnevezése az automobile rövidítése, a görög auto: ön és a latin mobilis: mozgás szavakból) egy olyan, földön közlekedő, kerekeken guruló jármű, amely képes önálló mozgásra, nem egy másik jármű vagy állat mozgatja.Hétköznapi jelentésében az autó az a gépkocsi, ami egy kerekeken gurul és a saját motorja által hajtott járműnek mondjuk. Aszfaltútra tervezték, 1-8 utas szállítására képes, 4 kerékkel rendelkezik és inkább személyszállításra alkalmas, mint áruszállításra.
Az első gőzhajtású járművet Nicolas Joseph Cugnot-nak sikerült készítenie, francia mérnöknek. Mivel ő a tüzérségben katonatiszt volt, így neki az elsődleges célja az volt, hogy megoldja az ágyúk könnyebb szállítását. Így kemény fából épített egy háromkerekű, hatalmas szerkezetet. Az elejére pedig óriási gőzüstöt helyezett. A gőz nyomása hajtotta meg a járművet. 1771-ben akarta bemutatni új találmányát, viszont az autó elszabadult és ledöntött egy falat. Ekkor történt az első közúti baleset.
A mai világban egyre kevesebben használunk már postai leveleket, ismerőseinkkel való kapcsolat tartására. Erre sokkal gyorsabb lehetőségeit adta meg a technológia. Azonban ez nem mindig volt így. Az 1600-as évekig az egymásnak szánt leveleket lovas- illetve gyalogos futárok kézbesítették. Azonban ahogy fejlődött az infrastruktúra, állami posták alakultak, amelyek átvették a levelek kézbesítésének feladatát. Persze nem dolgozhattak ingyen, így akkoriban a címzettnek kellett fizetnie, esetleg a feladó és a címzett fele-fele arányos megosztásban. Mivel ez a szolgáltatás nem volt olcsó sokan nem is vették át a levelet,
hogy ne kelljen fizetniük érte. Az 1800-as évektől a rafináltabb feladók külső jeleket raktak a borítékra, így a címzett meglátta, tudta a tartalmát és nem vette át, szintén fizetés nélkül maradva a futár. Ez természetesen nem maradhatott sokáig így, s ezt a problémát hivatott megoldani Sir Rowland Hill postai szakember, aki kitalálta, hogy a feladó fizessen a postai szolgálatért, és ezt bizonyítja majd a bélyeg, amit a levélre raknak.
A bőr hasznosságát már az ősidőkben felfedezték, és minden nép kultúrájában megtalálhatjuk a különféle módokon és célokra felhasznált bőröket.
A bőrdíszművesség csak az 1900-as évekre kezd kialakulni, de sok rokon szakmája van, amelyek már a középkorban is léteztek. Ezeket összefoglalóan bőrműveseknek nevezzük. Ide tartoznak a szíjgyártók, a vargák, tímárok, csizmadiák. Kicsit foglalkoznék ezek történetével is, hiszen belőlük fejlődött ki a bőrdíszművesség.
Úgy hiszem, leszögezhetjük, hogy bútorok nélkül merőben más lenne az életünk ma, akár ha csak a kényelmet vesszük fő szempontul. Olyan régóta használjuk már őket, hogy az életet nehéz lenne elképzelni nélkülük. Amiért meg hosszú (az ókortól napjainkig tartó) történeti háttérrel rendelkeznek, szinte lehetetlen rendesen áttekinteni és behatóbban beszélni róla, ezért csak egy rövidebb, általánosabb beszámolót állítottam össze a témában.
Ha van valami, amire egy embernek mindig feltétlenül szüksége van, az az evés, teljesen mindegy, hogy sűrű vagy nyugodt a napja. Mindenki máshogy oldja meg, miképpen jut táplálékhoz, valaki megteheti, hogy minden nap saját maga készíti a napi betevőt, valaki lusta, de jót akar enni, ezért étterembe jár, és sokan vannak, akik idő hiányában hamar le akarják tudni ezt a fajta „problémát”, és gyorséttermekbe vagy büfékbe látogatnak. Az alábbi iromány az utóbbiaknak szól: a gyorsétkezés története itthon és külföldön, illetve a Magyarországon található gyorsétteremfajták és –láncok kerülnek terítékre.
A lábbeli kialakulásának elsődleges oka azzal a ténnyel magyarázható, hogy az embernek védeni kellett a lábát az időjárás viszontagságaitól, a talaj egyenetlenségétől, a járást, munkavégzést tette lehetővé.
Kezdetben természetesen kézzel készített cipőket hordtak, majd termelésüket a középkortól a 19. századig céhekben végezték. A 19. században pedig varrógéppel tették lehetővé a tömeggyártást.
Őseink a növények gyökereinek rágcsálása, az édes bogyók és a vadon termő gyümölcsök fogyasztása közben kedvelték meg az édes ízeket. Minden bizonnyal a méhek mézét is felhasználták ételeik ízesítésére az ókori kultúrákban. (Legalábbis a régi krónikák szerint.) Emléktöredékek szerint az ókorban mézből keménycukorkát is készítettek, a görögöknél nagy népszerűségnek örvendtek a mézből készült bonbonok és sütemények.
A Bibliában is olvashatunk „Tejjel-mézzel folyó Kánaán”-ról, amelyből arra következtethetünk, hogy a méz a gazdagság egyik jelképe volt. A mézen kívül az emberiség egy része ismerte a cukornádat és kezdetleges cukorkát készített belőle már az ókorban is. Az ókori Rómában az édességkészítő rabszolgák voltak a legnagyobb becsben tartva, sokszor a legnagyobb elismerésként fel is szabadították őket. A felszabadult rabszolgák a nép között is értékesíthették édességeiket, így akár azt is mondhatjuk, hogy ők voltak az első árutermelő cukrászok, a hivatásos édességkészítők ősei.
Az édes ételek készítése azonban hosszú ideig kizárólag háztartási tevékenység volt, később vált csak iparággá. A középkori Európában a méz a gazdagok kiváltsága volt, de a 19. század elején az iparosításnak köszönhetően mindenki számára elérhetővé vált.
A cukrászat kialakulásának egyik feltétele a nyersanyagok előállíthatósága is volt. Bizonyítható, hogy a gabona feldolgozás kezdetén még a molnárok sütötték a kenyeret és a kalácsot, majd a pékek ágazatokra tagolódásával alakult ki a sütőcukrász ágazat.
A 19. században már pezsgő üzleti élet volt Pest-Budán, melynek központja a belváros volt. A Váci utca és környéke üzletekkel népesült be. A divatszakma ekkor kezdte kibontakozását hazánkban. A népies viseletet egységes európai divat kezdte felváltatni, melyet főleg Párizs diktált. Nőknek szóló divatlapok tudósítottak a külföldi öltözködésről és üzletekről. A gyáripar fejlődésével olcsóbbakká váltak a ruhákhoz szükséges anyagok. Egyre jobban háttérbe szorultak a saját készítésű darabok és előtérbe kerültek a divatszalonok által készített kész termékek. A hosszú időn keresztül virágzó pesti divatcikk forgalmazást derékba törte az első világháború kirobbanása. A nyersanyag előállítás akadozott, majd teljesen leállt. Az embereknek se kedvük, se pénzük nem volt a vásárláshoz. A legtöbb nagynevű üzlet csökkentett forgalommal várta a háború végét. Ám a háború után sem jött el a kívánt fellendülés. Egyrészt az országhatárok áthelyezésével a belső piac jelentős része eltűnt, másrészt a gazdasági válság hatásai is elérték a budapesti kereskedővilágot.
Az interneten keresgélve másodperc tört része alatt elmélyedhetünk a dohány teremtéstörténetében, ezerféle felhasználási módjának részletes leírásában, olvashatunk használóinak, ellenzőinek lélekbúvárkodásáról. Azonban mindezen tényezők mellett elsüllyed terjesztésének histográfiája, melyből tájékozódhatnánk milyen keretek között is árulták e nemes szert. Általam relevánsabbnak ítélt források felhasználásával próbálom bemutatni az aktuális és korai viszonyokat, amelyekből megtudhatunk egyet, s mást a dohányboltok magyarországi kialakulásáról. Hogy másként is indíthatnám beszámolómat, mint hol volt, hol nem volt, egyszer talán volt egy bolt, ahol dohányt árultak…
A 70-es évek végén a bugyi és melltartó választék erősen kétségbeejtő volt. Egyetlen cég tartotta kezében a ”bugyi választékot”, a még most is létező, de abban az időben egyeduralkodó, Aranypók Áruház.
Első feljegyzéseink a hajápolásról Krisztus elött 4000-körülről származnak az egyiptomiaktól. Már ekkor készítettek fésűt kiszárított halcsontból. Ezen kívül vízből és citrusfélék leveléből sampont készítettek, balzsamként állati vagy növényi zsiradékokat, olajakat használtak. A hajfestés is ismerős volt már számukra, ehhez hennát használtak.
A haj hosszúságából már az ősidőkben is rangot, társadalmi státuszt határoztak meg. A hosszú haj a nemesek, harcosok kiváltsága volt, míg rövid haja a szolgáknak, rabszolgáknak volt, többnyire higiéniai okokból.
Sok mindent lehetett megállapítani a haj viseléséből: a honfoglalás korában könnyen meg lehetett különböztetni a hajadont az asszonytól, mivel a hajadonok kiengedett hajjal jártak, az asszonyok hajukat kontyba fonták és kendő, főkötő alá rejtették. Innen ered az a mondásunk: „bekötötték a fejét”
A gyógyszertár története:
A gyógyszertár vagy más néven patika régies neve az apotéka. Létrejötte előtt az emberek gyógyszerellátását a kolostorok és a fejedelmi udvarok végezték. A régebbi időkben az orvosok is végeztek gyógyszerellátási feladatokat a betegellátás mellett. Az első gyógyszertár 754-ben jött létre, Bagdadban.
A háztartási boltok megjelenése Magyarországon az 50-es és 60-as évekre tehető. A második világháború után a kereskedelemben létrejött egy nagy súlyú állami szektor. A gazdaság stabilizálódásával a magyar szövetkezetek gazdasági szerepe megszilárdult. Ezek a szövetkezetek később összeolvadtak Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetekké (ÁFÉSZ). A 60-as évekre az áfészek legnagyobb kereskedelmi vállalataivá váltak. Tulajdonukba tartoztak kisebb és nagyobb élelmiszer-vegyesboltok és a háztartási-vegyi áru üzletek is.
A hentes szakmáról és boltokról általánosságban
Magát a hentest, mint szakmát szerintem senkinek sem kell bemutatni. Mindenki járt már hentes üzletben, akár piacon, akár a faluban a kis boltocskában. Jellemző a vörös színű cégér tábla. Az üzletek képe is nagyon hasonló: a higiénia miatt fehér csempézett fal fogad. A falban elhelyezett húskampókon sokszor lógnak a különféle füstölt kolbászok, párizsik, felvágottak, téliszalámik. Számomra szintén elengedhetetlen kellék egy hentesüzletben az a tábla, kép, amelyen a malac, marha be van rajzolva és számozva testrészek szerint, hogy a kedves vásárló tudja pontosan, mit is kér.
„Egy kellemes illat, amelyet mélyen beszív az ember, végtelenül kellemes álomvilágba röpíthet. Az illatok az érzékek legtitokzatosabb izgatószerei és különösen az emlékezetre vannak erős hatással. Amint a költészet isteníti az emberi hangot, ugyanúgy az illatatmoszféra-gyártás is gyöngéd élvezetté, csodálatos élménnyé varázsolja a lélegzés egyszerű és szükséges műveletét.”
Bevezetésként lássuk, mit ír a Magyar Néprajzi Lexikon a kalapról.
kalap: elsősorban nemezből készült, csaknem kizárólagosan férfifejfedő. A
az európai polgárságot követve már a 18. században megjelent mezővárosaink lakosságának öltözetében, a parasztság körében a süveg rovására csak a 19. sz. elején terjedt el országosan.
A kárpitosmesterség a reneszánsz idején alakult ki, amikor megjelent az igény a kényelmesebb bútorok iránt. Ekkor a fa ülőalkalmatosságokon elhelyeztek egy puha réteget, amit kárpittal vontak be.
A barokk idején terjedtek el a teljesen kárpitozott ülőbútorok. Ekkor alakultak ki a fát szinte teljesen nélkülöző ülőgarnitúrák, a fotelek és kanapék mai megfelelői. Ezek már teljes egészükben kárpitozottak voltak, teljes felületüket szövet borította. A kárpitozás módszere és kellékei is folyamatosan fejlődtek. A sima kárpit anyagok mellett megjelent a szivacs, de emellett megmaradtak a régi anyagok, amelyek a mai napig használatosak.
A kávéházak hosszú múltra tekintenek vissza, akár Magyarországon, akár bárhol a világban. Mivel az erről szóló irodalom rendkívül sok és szerteágazó, igyekeztem általam fontosnak vagy éppen érdekesnek tartott témák köré csoportosítani a mondandómat. Így röviden számot adok a kávé eredetét övező néhány legendáról, a kávé fajtáiról, a kávéházak történetéről és a mai kávéházak típusairól.
Először is egy lexikont ajánlanék az olvasó figyelmébe, ahol a kávézással kapcsolatos szakszavak magyarázatait olvashatjuk.
„A görög mithológia szerint különben a keztyűt maga Vénus istenasszony, a szépség istennője találta föl és viselte először. Vénus ugyanis beleszeretett Adonisba, a gyönyörű vadászba, aki azonban hallani se akart a magas szerencséről, sőt éppen ugy menekült előle, mint a derék József, mikor Puttifárné őnagysága megkörnyékezte a szerelmével. Ám az istennő makacskodott: utána eredt a vadásznak és tüskön-bokron keresztül hajszolta. Eközben egy csipkebokor megsebezte a kezét, melyből csurogni kezdett a vér. Igaz, minden vércseppből pompás, haragos piros rózsa sarjadt, de azért Venusnak mégis csak fájt a keze. Gyorsan előhivta tehát a három gráciát és rájuk parancsolt, hogy varrjanak neki finom bőrből valami kézrevalót, ami megvédje kezét a tüskéktől. Igy született meg a keztyű, melyet aztán a gráciák, - mint vérbeli divathölgyek – azonnal viselni kezdtek s széles e világon divatba hozták.”A keztyű története, Huszadik Század, 1918. november
Az 1989-es korszakváltás után a könyvkiadás megugrott, százmillió fölé emelkedett a kiadott könyvek száma, megnőtt az emberek a közélet iránt való érdeklődése. Akönyvpiac fellendülése hamar visszazuhant, mivel a könyvfogyasztást visszavette a piacgazdaságra való átállás és szerkezetváltás. A könyvipar válságot a terjesztő rendszer összeomlása okozta. A kis- és nagykereskedelmet irányító állami vállalatok 1990-1992-ben csődbe mentek, megszűnt a kiadó – nagykereskedő – olvasó csatorna.
A kilencvenes években sok könyvesbolt szűnt meg, mert az Előprivatizációs Törvény magánkézbe juttatta a könyvesboltok körülbelül kétharmadát. Az új tulajdonosok viszont másra kezdték használni az üzlethelyiségeket. Így történt, hogy több faluban, és néhány városban egyáltalán nem volt könyvesbolt.
A késkészítés szinte egyidejű az emberiséggel. A legkezdetlegesebb társadalmi és technikai szinten a kés volt az ember legnélkülözhetetlenebb eszköze munkában, táplálkozásban, védekezésben egyaránt. Ezért a késesipar is a legrégebbiek közül való. Az élelem feldolgozás, eszközkészítés, ruházat készítése elképzelhetetlen valamiféle szúró- vagy vágóeszköz nélkül.
A lottó az egyik legnépszerűbb szerencsejáték, neve az olasz lotto szóból ered, melynek jelentése sors, nyeremény. Itthon sokáig lutri néven volt ismert.
A textilipar a legnagyobb hagyományokkal rendelkezik, azoknak a szakterületeknek a gyűjtőneve, amelyek fonalakkal, kelmékkel foglalkoznak. A textil maga latin eredetű szó, mely szövetet, fonadékot jelent.
A textiltermékek előállításának története a történelem előtti korra vezethető vissza, de erre nézve pontos adatok nincsenek. A kutatók i. e. 25 000 körüli időből származó textilterméket, egy rostokból készült szövetszerű darabot említ, amit Európában először megtaláltak. „ Zürichi-tó medréből egy i. e. 5-6 ezer évvel ezelőtt készülhetett textília került elő, amely szerkezetét tekintve megegyezik a ma is készülő szövetekével. 1988-ban a Tigris felső folyásánál egy ásatásnál olyan szarvasagancsból készült szerszámnyelet találtak, amelyen hozzátapadt lenszálakat ismertek fel és korukat 9000 évre teszik. Megállapították, hogy ezek a szálak eredetileg valamilyen igen szellős, gézhez hasonló szövésű ruhadarabból eredhetnek.” Textilanyagok kezdetben növényi eredetű szálakból jöttek létre. A selyem Kínából származik, mely a Selyemúton keresztül került a rómaiakhoz. A kislexikon szerint a selyem: „Bombix-családhoz tartozó éjjeli lepkék hernyóinak mirigyváladéka (l. Selyemhernyó és Selyemenyv). A legszebb selymet a Bombix mori nevü selymér adja s ezt röviden S.-nek nevezzük, mig a többi selymérek mirigyváladékát jelzővel látjuk el. Ez utóbbiak közül a kereskedelemben nagy mértékben a tussak-S. fordul elő, amely a Bombix selence és Bombix mylitta selymértől ered. „
Maga a méteráru kereskedések létrejöttének oka a divat, öltözködés elterjedéséhez köthető, a ruhák elkészítéséhez kellett egy olyan hely, ahol az anyag, és a szabáshoz szükséges dolgok egy helyről, azonnal elérhető.
1896 áprilisában volt Budapesten az első mozgóképes előadás a Váci utcában, egy ház külső falára vetítve (miután a Lumière fivérek 1895. december 28-án Párizsban, megnyitották a világ első rendszeresen működő, nyilvános filmvetítő helyét, aCinématographe Lumière-t). Budapesten az első mozi céljára bérelt helyiséget pedig Sziklai Zsigmond nyitotta meg Ikonográf néven, 1896 júniusában, az Andrássy út 41. szám alatt, egy kalapüzlet helyén.
(Érdekesség: A mozi szó először Heltai Jenő Dal a moziról (más címen Berta a moziban) című kupléjának refrénjében fordult elő, melyet Heltai Bernát című 1907-ben a Vígszínházban bemutatott darabjába is beillesztett. A szó hamar meghonosodott, és kiszorította a hosszú mozgófényképszínház kifejezést.)
Az időmérés problémája folyamatosan foglalkoztatja az emberiséget, amióta csak a társadalmi szervezettség szintje az időbeli pontosságot szükségessé tette. Kezdetben a kronométerek természeti anyagok vagy jelenségek tulajdonságain alapultak, nem lehetett akármilyen körülmények között használni őket, vagy pedig pontosságuk hagyott kívánnivalót maga után. A gyökeres átalakulás az első mechanikus órák megjelenésével vette kezdetét. Az azóta eltelt több mint 700 év alatt az óra különcök kedvteléséből és luxuscikkből díszes bútordarab, nélkülözhetetlen használati tárgy, a hétköznapi élet szerves része lett. Ezt a különleges tárgyat létrehozó, javító és eladó mesterek múltjába, és a világháló tükrében szemlélt jelenébe igyekszünk az alábbiakban betekintést nyújtani.
A papír és írószer mindig is az alapvető szükségleteink közé tartozott, és ez ma sem változott sokat, mindössze a papír-ipar szerkezete és a választék szélessége változott. A kereskedelemnek új, eddig sosem látott profiljai jöttek létre, s ennek megfelelően új arculatú irodaszer-boltok is létrejöttek.
Ez az egyik legkorábban kialakult élelmiszeripari ágazat.
Először Pompejiben romjai között fedeztek fel malmot és pékműhelyet egybekapcsolva. A 4 sz.-ban a római császárok elrendelték, hogy a pékek ha abbahagyják szakmájukat, hagyományozzák utódaikra a műhelyt, állatait, rabszolgáit és a malmot. Ez is bizonyítja, hogy akkoriban az őrlés és a sütés szorosan egymáshoz tartozott.
A ruhakészítés, és ezzel együtt a szabómesterség igen ősi múltra tekint vissza. Teljes divattörténetünk áttekintésével adhatnánk csupán teljes képet arról, hogy a szabók milyen szerepet játszottak több mint 2000 éves viselettörténetünkben. Annyi azonban így is észrevehető, hogy a szabó a divat eszköze, a hangsúly mindig a ruhán van, készítője csupán másodlagos.
A magyarországi szabóságok történetéről a későbbiekben lesz szó, először a jelenlegi helyzettel foglalkoznék. Források híján kénytelen vagyok saját tapasztalataimra hagyatkozni e téma feldolgozásánál. A teljes kép érdekében célszerű kategóriákat felállítani az iparág képviselői között.
A nézőtéren még nagy a zsibongás, ám pillanatokon belül kialusznak a fények és afüggöny fellebben. Elkezdődik az előadás. A színészek tehetségén múlik, hogy a közönség mennyire ismeri és „teszi magáévá” a darabot. A színház a csodák, a misztériumok, a fantázia és az álom megtestesülésének színhelye. „A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.” (Polgár Ernő: Színészek és színésznők bűvöletében) Ez az idézet nagyon pontosan leírja azt, amit e csodás intézmény iránt érzek. Számomra valóban mindezt jelenti. Mindig élmény és élvezet egy előadásra menni. Olykor eggyé válhatok a főszereplővel, átérzem örömét és bánatát. Saját gondjaimat, pedig ha csak erre a két és fél órára is, de elfelejtem.
A trafikok az üzlet-kínálat ma már nem túl jelentős részét képezik. Bár elég hosszú múltra tekintenek vissza – hosszabbra, mint a bevásárlóközpontok – ma már a közízlés változásával egyenes arányban tűnnek el és szűnnek meg. A trafikoknak alig van írásos irodalmuk. Éppen ezért nehéz pontos (vagy bármilyen) adattal szolgálni a trafikok történetéről. Trafikokat illetően leginkább a szépirodalomból tudtam tájékozódni. Heltai Jenő például az 1900-as évek elején több művében felhozza a trafikokat, sőt, van egy ilyen című novellája is.
Kosztolányi Dezső, az egyik Esti Kornél novellában 1927-ben szintén megemlíti. Mándy Ivánnak egy egész regénye van Trafik címmel, 1975-ből. Szép Ernőnek egy 1921-es elbeszélése szintén ezt a címet viseli. Ezek alapján azt mondanám, hogy a trafikok legalább egy százados múltra tekint vissza.
A 19. század első felében Nagykőrös és Cegléd környéke közismert volt jó minőségű zöldségeiről. A nagykőrösi uborka egész Európában ismertté vált, a makói vöröshagyma már az 1860–1870-es években a legfontosabb export zöldségfélénk volt. Az export zöme Bécsbe, Prágába, Lengyelországba és Németországba irányult. A többi zöldségféle exportja együttesen csak 1887 után haladta meg a vöröshagyma kivitelét. A század második felében Kecskemét környékén is kialakult a zöldségtermesztés.
Ha sétálunk az utcán, nagyon sok újságárussal találkozhatunk. Ez azért van, mert a nyomtatott sajtó még ma is jelentős, mivel az internet, a digitalizáció és a technika sem tudta megszüntetni a nyomtatott újságok kiadását.
A varrás már a kőkorszakban ismert technika volt. Az első tűk csontból és kőből készültek és feltehetőleg szőrmedarabok inakkal való összeerősítésére szolgáltak. Franciaországban kb. 12 500 éves csonttűket találtak, Svédországban, Öland szigetén pedig a Kr.e. hatodik évezredből származókat. Később bronzból, vasból, majd acélból is készítettek tűket. A legkorábbi ismert gyűszűt Pompeii-ben találták. Ez bronzból készült és a Kr.u. 1. századból származik. Egy másik római kori gyűszűt találtak Verulamiumban (Nagy-Britannia területén).
Az elektromossággal már a 18. század óta foglalkoznak tudósok. Magyarországon, a 19. század végétől megkezdődött az áramszolgáltatás kiépítése. Az első és második világháború természetesen visszavetette a fejlődést, de utána rohamos fejlődésnek indult. Ahogy az elektromos áram használata kezdett elterjedni, úgy nőtt a szükséglet olyan szaktudású emberekre akik kezelhetővé és átlag emberek számára használhatóvá tudták tenni az elektromosságot.
A virágüzletek elődjeként érdemes megemlíteni a virágárusleány alakját. Budapesten a virágárusleány szakmája a hatvanas - hetvenes években éledt újjá és a nyolcvanas években élte fénykorát. De mára a szakmát már a feledés homálya fedi.
